Kevés fogyatékos személyt alkalmaznak
Maros megyében körülbelül 19.000 fogyatékos ember él, de csak 1.041 személynek adatik meg a lehetőség, hogy dolgozzon. Tegnap és ma szemináriumot tartottak az Alpha Transilvana alapítványnál, arról, hogyan lehetne megnyítni a munkaerőpiacot a sérült személyek előtt.
2006-tól jelen pillanatig összesen 47 fogyatékkal élő személyt alkalmaztak a Maros megyei cégek, ami nem sok, mégis háromszor több, mint 2003 és 2006 között, mikor mindössze 16 sérült személy talált munkát. Ha figyelembe vesszük, hogy a megyében 19.000 körül van a fogyatékkal élők száma, le tudjuk vonni a következtetést, hogy hiába szigorították a törvényeket, ez nem ösztönzi a munkáltatókat arra, hogy sérült embereket alkalmazzanak.
„2006 után, miután megjelent ez a törvénykezés, én úgy gondolom, hogy akár még európai szintűnek is tekinthetjük ezt a törvényes keretet, csak az alkalmazásával kapcsolatban vannak bizonyos gondok.” - nyilatkozta Schmidt Loránd, a Maros megyei Szociális Igazgatóság vezetője.
Kedden egy nemzetközi projekt keretében szemináriumot tartottak Marosvásárhelyen a munkaerőpiac megnyitásáról a fogyatékkal élők számára.
„Lévén, hogy a fogyatékos személyeknek az érdeklődése jóval nagyobb, mint azoknak a cégeknek a száma, akik érdeklődnek fogyatékos személyek alkalmazásával kapcsolatban, én úgy gondolom, hogy a cégeket, az alkalmazókat lesz nehezebb meggyőzni arról, hogy felvegyenek ilyen fogyatékos személyeket bizonyos munkákra.” - nyilatkozta Schmidt Loránd, a Maros megyei Szociális Igazgatóság vezetője.
A szemináriumon részt vett Ronald Haccou, a hollandiai Fontys Alkalmazott Tudományok Egyetemének kutatója, aki arról beszélt, hogy fontos, hogy minden ember a képességei szerint találjon munkahelyet.
„Az a legfontosabb, hogy ne az adott személy fogyatékosságaira koncentráljunk, hanem a képességeire. Ez nagyon fontos akkor is, amikor az inkluzív oktatásról beszélünk, mivel ebben az esetben is nem a szükségletekre, a fogyatékosságokra kell koncentrálni, hanem a képességekre.” - nyilatkozta Ronald Haccou, a hollandiai Fontys Egyetem kutatója.
A nemzetközi „Pass it on” vagy „Add tovább” projekt keretében 4 másik szemináriumot is rendeznek a Cseh Köztársaságban, Bulgáriában, Magyarországon és Máltán.
Hirek [ultimele stiri]
Romlanak táborhelyeink
Zárva maradt a nyári vakáció idején a Maros megyei táborok többsége. Pénzhiány miatt nem futotta a...
Szováta: Kevés a vendég
A gazdasági válság és a rossz időjárás miatt idén kevés a vendég Szovátán. A sok eső miatt a...
Lezárult a nyári felvételi időszak
Lezárult a nyári felvételi időszak a felsőoktatási intézményekben. Marosvásárhelyen a...
Maradnak a művészek!?
Mégsem veszítenék el állásukat a Maros művészegyüttes szólistái. A kormány ugyanis pontosított: a...
Sapientia: Megvan az akkreditáció
Megkapta a végleges akkreditációt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, miután a Romániai...
Hamarabb válnak orvossáAz idén szakosodó orvosok egy évvel hamarabb munkába állhatnak majd, miután csökkentették a rezidensképzések időtartamát. Továbbra is minimum három évet vesz igénybe a szakosodás, de az eddigi 7 év helyett 6 év l
Az idén szakosodó orvosok egy évvel hamarabb munkába állhatnak majd, miután csökkentették a...
Csoki helyett gyümölcs
Romániában növekvőben van az egészségtelenül táplálkozó gyerekek száma. A probléma ismét a figyelem...
Fűtéstámogatás és mosdótál
Csütörtökön napirendre kerülhet a marosvásárhelyi tanács ülésén a melegvíz-szolgáltatás...
Frontális ütközés
Két kamion ütközött frontálisan kedden délután az E60-as úton Kerelőszentpál községben. Az egyik...
A leépítésekről: csak pletykaszinten
Nagy a nyugtalanság a közintézményekben a leépítések miatt. Az állami szférában dolgozókat...
Eveniment
Eveniment
Eveniment
Politica/Administratie
Politica/Administratie
Politica/Administratie
Politica/Administratie
Politica/Administratie
Hirek
Hirek
Hirek
Sanatate
Invatamant
Invatamant
Invatamant
Social
Social
Social
Stiri calde
Stiri calde
Social, Utile
Utile
Divertisment
Divertisment, Eveniment
Divertisment
Nationale
Economic
Economic, Stiri calde
Economic
TTM Program
-
Duminica
- 09:30 Desene animate
- 10:00 Clubul pantalonilor scurţi
- 11:00 Verde-n faţă
- 12:00 Confesional
- 13:00 Știrile TTM
- 13:25 No comment
- 13:30 Boutique
- 14:00 Viaţa satului mureşean
- 16:00 Hírek
- 16:15 Sportelet
- 17:00 Festivalul internaţional de chitară
- 18:00 Ştirile TTM
- 18:30 Orizont (reluare)
- 19:00 Știrile TTM
- 19:30 Plaiuri mureșene (Reluare)
- 20:00 Film artistic: Codul Omega
- 21:50 Ştirile TTM
-
Luni
- 16:00 Hírek
- 16:15 Objektiv
- 16:50 Hírek
- 17:00 Objektiv (Reluare Vineri)
- 17:30 Ştirile TTM
- 17:55 Plan apropiat (Reluare Vineri)
- 18:30 Ştirile TTM
- 18:55 Frumoasele Oraşului
- 19:00 Te pui cu vara
- 20:00 Ştirile TTM
- 20:25 Plan Apropiat
- 21:00 Business Ways
- 21:50 Frumoasele Oraşului
- 22:00 Te pui cu vara
-
Marti
- 16:00 Hírek
- 16:15 Sportélet
- 16:50 Hírek
- 17:00 Objektiv (Reluare Luni)
- 17:30 Știrile TTM
- 17:55 Plan apropiat
- 18:30 Ştirile TTM
- 18:55 Frumoasele Oraşului
- 19:00 Te pui cu vara
- 20:00 Ştirile TTM
- 20:25 Plan apropiat
- 21:00 Orizont
- 21:50 Frumoasele Oraşului
- 22:00 Te pui cu vara
-
Miercuri
- 16:00 Hírek
- 16:15 Objektiv
- 16:50 Hírek
- 17:00 Sportelet (Reluare)
- 17:30 Ştirile TTM
- 17:55 Plan apropiat
- 18:30 Știrile TTM
- 18:55 Frumoasele Orașului
- 19:00 Te pui cu vara
- 20:00 Ştirile TTM
- 20:25 Plan apropiat
- 21:00 Sănătatea noastră
- 21:50 Frumoasele Orașului
- 22:00 Te pui cu vara
-
Joi
- 16:00 Hírek
- 16:15 Objektiv
- 16:50 Hírek
- 17:00 Objektiv (Reluare Miercuri)
- 17:30 Știrile TTM
- 17:55 Plan apropiat (Reluare Miercuri)
- 18:30 Știrile TTM
- 18:55 Frumoasele Orașului
- 19:00 Te pui cu vara
- 20:00 Ştirile TTM
- 20:25 Plan Apropiat
- 21:00 Info Arte
- 21:50 Frumoasele Orașului
- 22:00 Te pui cu vara
-
Vineri
- 16:00 Hírek
- 16:15 Objektiv
- 16:50 Hírek
- 17:00 Objektiv (Reluare Joi)
- 17:30 Ştirile TTM
- 17:55 Plan apropiat
- 18:30 Ştirile TTM
- 18:55 Frumoasele Orasului
- 19:00 Te pui cu vara
- 20:00 Ştirile TTM
- 20:25 Plan apropiat
- 21:00 Corazone
- 21:50 Frumoasele Orasului
- 22:00 Te pui cu vara
-
Sambata
- 09:30 Desene animate
- 10:00 Clubul pantalonilor scurţi
- 11:00 Viaţa satului mureşean
- 13:00 Jurnal Esențial
- 14:00 Frumoasele Orașului
- 14:30 Corazone
- 15:15 Plaiuri Mureșene
- 16:00 Hírek
- 16:15 Sportelet
- 16:50 No comment
- 17:00 Sănătatea noastră
- 17:50 No comment
- 18:00 Jurnal Esențial
- 19:00 Frumoasele Orașului
- 19:30 Infoarte
- 20:10 Film artistic
- 22:00 Te pui cu vara






Küldd el egy barátnak messengeren
