DALIN

Szováta: Kevés a vendég

Szerző: Lovász Ágota

29 iulie 2010 16:18 Kategória: Hirek

A gazdasági válság és a rossz időjárás miatt idén kevés a vendég Szovátán. A sok eső miatt a Tivoli-tó építési munkálatai is lassan haladnak, de a város polgármestere bízik benne, hogy augusztusban végre igazi nyár lesz és sikerül behozni a lemaradást.

Idén csak a napsütéses napokon teltek meg Szovátán a strandok és a vendéglátó helyek, ám mivel ilyenből az utóbbi két hónapban elég kevés volt, gyengének ígérkezik az idei szezon.

„Természetesen a rossz időjárás negatívan érinti elsősorban azokat a turistákat, akik szeretnének napozni is, nem csak fürdeni, és esőben ezt elég nehéz megtenni, úgyhogy én nagyon remélem, hogy ez az időjárás csak ránktekint, és ha júliusban nem volt gyakorlatilag napos idő csak egy-kettő, akkor reméljük, hogy az augusztus majd kipótolja.” – nyilatkozta Péter Ferenc, Szováta polgármestere.

A polgármester szerint elsősorban nem a lapos pénztárca, hanem az időjárás az oka annak, hogy idén kevesebb a turista, hiszen például múlt hétvégén a kánikulában minden terasz tele volt az üdülővárosban. Az esőzések miatt a Tivoli, vagy más nevén az Ifjúsági tó építési munkálatai is lassan haladnak.

„Valóban ez a rengeteg eső, ami lezúdult lelassította a munkálatokat, de én nagyon remélem, hogy azért ugyanúgy, ha az időjárás javul egy kicsit, akkor fel lehet gyorsítani az ütemet. Pillanatnyilag csak olyan munkálatokat tudnak elvégezni, cölöpözés meg parterősítés, amit nem befolyásol az időjárás.” – nyilatkozta Péter Ferenc, Szováta polgármestere.

Ennek ellenére a polgármester bízik benne, hogy még idén ősszel sikerül befejezni a munkálatokat, így jövőre a Medve-tó mellett lesz egy másik alternatíva is a helyiek és az ide látogató turisták számára.

Numar de vizite: 839
Küldd el a cikket email-ben
Küldd el a cikket vagy az alábbi honlapok egyikére

Bookmark and Share
Írj hozzászólást

camp obligatoriu

camp obligatoriu

camp optional



Értékeld a cikket:
 
Szavazatok száma : 0 Szavazatok átlaga: 0
   

Hirek [ultimele stiri]

Minden hétre jut egy torna

07 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

Déri Csaba komolyan veszi a felkészülést, a tigriseknek minden hétre jut egy-egy torna. Múlt hét...

Gólzápor a Szuperkupán

07 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

A Román Kupa és a bajnoki cím után a szuperkupát is megszerezte a CityUs tegnap este. A...

Gondok vannak, de fő az optimizmus

07 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

A Maros Megyei Tanfelügyelőség gyűlést szervezett az iskolaigazgatóknak, hogy megbeszéljék azokat a...

Kapunyitás a Nemzetiben

07 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

Holnap este megnyitja kapuit a marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Immár hagyomány, hogy szeptember...

Ismét melegvíz nélkül

07 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

Ismét melegvíz nélkül maradt a marosvásárhelyiek egy része. Az E.ON Gaz megvonta a szolgáltatást,...

Kutyaélet a Várban

06 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

Jól fésült kutyák és gazdáik vették birtokba a középkori várat a hétvégén. A különböző kategóriák...

Gumicsizmával az Egyesülés negyedben

06 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

Az Egyesülés negyedbeli Ionel Giurchi utca felújítását májusban kezdték el, azóta a lakók csak...

FCM: Sabău az új edző

06 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

Ioan Ovidiu Sabău a FCM új edzője. A klub vezetősége kihasználta, hogy a román futballválogatott...

Pénz az árvízkárok enyhítésére

06 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

Maros megye összesen 3 millió lejt kapott a központi költségvetésből az árvízkárok enyhítésére. A...

Állásbörze friss diplomásoknak

06 septembrie 2010   | Kategória: Hirek

Kilencedik alkalommal szervez állásbörzét a friss diplomásoknak a Maros Megyei...

CAZARI
Sumarul Stirilor tvmures.ro - Abonează-te la RSS Hirek

TTM Program

  • Duminica
    • 09:30 Desene animate
    • 10:00 Clubul pantalonilor scurţi
    • 11:00 Verde-n faţă
    • 12:00 Confesional
    • 13:00 Știrile TTM
    • 13:25 No comment
    • 13:30 Boutique
    • 14:00 Viaţa satului mureşean
    • 16:00 Hírek
    • 16:15 Sportelet
    • 17:00 Festivalul internaţional de chitară
    • 18:00 Ştirile TTM
    • 18:30 Orizont (reluare)
    • 19:00 Știrile TTM
    • 19:30 Plaiuri mureșene (Reluare)
    • 20:00 Film artistic: Codul Omega
    • 21:50 Ştirile TTM
  • Luni
  • Marti
  • Miercuri
  • Joi
    • 16:00 Hírek
    • 16:15 Objektiv
    • 16:50 Hírek
    • 17:00 Objektiv (Reluare Miercuri)
    • 17:30 Știrile TTM
    • 17:55 Plan apropiat (Reluare Miercuri)
    • 18:30 Știrile TTM
    • 18:55 Frumoasele Orașului
    • 19:00 Te pui cu vara
    • 20:00 Ştirile TTM
    • 20:25 Plan Apropiat
    • 21:00 Info Arte
    • 21:50 Frumoasele Orașului
    • 22:00 Te pui cu vara
  • Vineri
    • 16:00 Hírek
    • 16:15 Objektiv
    • 16:50 Hírek
    • 17:00 Objektiv (Reluare Joi)
    • 17:30 Ştirile TTM
    • 17:55 Plan apropiat
    • 18:30 Ştirile TTM
    • 18:55 Frumoasele Orasului
    • 19:00 Te pui cu vara
    • 20:00 Ştirile TTM
    • 20:25 Plan apropiat
    • 21:00 Corazone
    • 21:50 Frumoasele Orasului
    • 22:00 Te pui cu vara
  • Sambata

Médiapartnerek

design si implementare Reea, construit pe Typo3